Paulus diákonus, OSB (720/725 k.-800 e.): longobárd polihisztor, történetíró, költő. - Nemes ősei 568: Alboin kir-lyal jöttek Itáliába. ~t a grammatikus Flavianus nevelte. Legkésőbb Rachis kir. (ur. 744-749) idején a paviai kir. udvarba került, de arról nincs adat, hogy meddig maradt itt, ill. mikor és hol lett szerz. Vsz. elkísérte 758: D-itáliai esküvőjére Desiderius kir. leányát, Adelpergát, aki tanítványa volt. Föltehetően akkor lépett be a montecassinói ktorba, amikor 774: Nagy Károly leigázta népét. Miután 782: személyesen járt nála közben testvére szabadonbocsátásáért, nagytekintélyű tudósként, költőként és nevelőként kb. 5 évet az udvarában töltött. Számos alkalmi költeménye között a karoling és beneventói uralkodóház tagjainak néhány sírverse is szerepel. Kommentárt írt az Ars Donatihoz és kivonatos gyűjt-t készített Festus De verborum significatione c. művéből. Nagy Károly megbízásából összeállított egy nagy →homíliagyűjteményt és kommentárt írt a →benedeki regulához. Adelperga részére Historia Romana c. kibővítve átdolgozta Eutropius Breviáriumát, Angilram metzi pp. számára a →Liber Pontificalis mintájára megírta a metzi pp-ök történetét. Életrajzot írt I. (Nagy Szt) Gergely p-ról (ur. 590-604). Fő műve, a kk-ban igen népszerű és többször átdolgozott Historia Langobardorum, népének (→longobárdok) tört-e a skandináv mondai kezdetektől Liutprand kir. haláláig (744), töredékes maradt, mert befejezése előtt meghalt. **

LThK 1993. VII:1516.